Aztán bizonyos körülmények miatt elsikkadt a dolog, de eljött Athén, ami elindított minket a "lejtőn" :) Az ottani koncertélmények hatásából még fel sem ocsúdó V fejébe vette, hogy mégiscsak el kell menni Rómába. Nekem pedig nem kellett kétszer mondania, Athén nálam is megtette a hatását. Talált a fórumon két eladó állójegyet, ráadásul nagyon olcsón. Megkérdezte: - Akkor megyünk? Megvesszük? Erre én: - Naná! Ezzel végleg el is dőlt, hogy megyünk. De hogyan?!
Lázasan elkezdtük a szervezést, mert nem sok időnk volt. Az első terv az volt, hogy autóval. Ekkor még úgy volt, hogy jönne T & T is, aztán végül ketten maradtunk, autó kilőve. A repülő drága, szállás alig van, és az is drága, vagy rossz. Végül minden utazási lehetőséget sorra vettünk, minden szállást végignéztünk, és kb. másfél hét alatt minden megoldódott: Pisába repülünk, és onnan vonatozunk egy jót Rómába, majd vissza kb. ugyanez, csak Pisában is alszunk egy éjszakát, és legalább a tornyot megnézzük.
Alternatív lehetőségként egy Firenzei kitérő is felmerült, de ezt később elvetettük, kevés volt mindenre az idő. Szállást keríteni még nehezebb volt, végül sikerült megfelelőt találni, igaz, kicsit távol a városközponttól. Így hátradőlhettünk, és már csak azzal kellett foglalkoznunk, hogy a pár nap alatt mit szeretnénk megnézni Rómából, mire futja a szűkös időből. Közben kiderült hogy T is csatlakozik majd hozzánk valamikor, V pedig még lebizniszelt egy jegycserét, így ülőhelyünk lett, pont szemben a színpaddal. Sokan horribilis áron jutnak jegyhez, nekünk pedig 2. kategóriás ülőjegyünk volt, az eredeti ár töredékéért! Ennek a csajnak koncertturizmussal kellene foglalkozni, az fix :)
Két nappal koncert előtt útra keltünk. Nem tudom, miért van ez, de ha én repülök, a gép szinte mindig késve indul, főként odafelé. Ez most 2(!) órát jelentett, és így azt a vonatot is alig értük el, amelyikről azt gondoltuk, a legrosszabb esetben is el kell érnünk. Persze még a csomagomra is várni kellett a pisai reptéren, mert nem hallgattam a nagy rutinos utazóra, hogy annyi cuccot vigyek, hogy ne kelljen becsekkolni :) De mivel én divatolok, és egy zsák fotóscucc elmaradhatatlan a felszerelésemből, ott tipródhattunk az óránkat nézve a futószalag mellett. Aztán végre futás, megállapodás egy taxissal a viteldíjban, irány az állomás, kb. 5 perc alatt az állomáson, hát az olaszok nem tökölnek. Aztán gyors jegyváltás, V megcsillanthatta nemrég szerzett olasz tudását, egy villámgyors finom capuccino, majd vágta a szerelvényhez, és pár perc múlva már robogtunk is Róma felé.
Szeretek vonatozni. Lehet nézni az elsuhanó tájakat, közben a zakatolás, és van az egésznek egy hangulata. És most Olaszországban vonatoztunk, több mint 300 km-t, négy órát, egy gyönyörű városba, egy fantasztikus zenekarért. Kellemesen telt az út, nem éreztük hosszúnak. Előbb a toscanai tájakban gyönyörködtünk, a vidéket uraló örökzöldekben, a mandulafenyők szépségében, melyek hol egy utat szegélyeztek, hol csoportokat alkottak, és a sínek mentén az állomásokon is ott sorakoztak.
Aztán később, már Rómához közeledve megpillantottuk a tengert. Már vártuk ezt a pillanatot, és ujjongásban törtünk ki: "Nézd, ott a tenger, de jóóó!" Civitavecchia közelében jártunk, láttuk a vonatról a kikötőt, és gyönyörű látványban volt részünk, mivel a nap éppen a horizonton volt, és bukott bele a tengerbe.
Néhány keskeny felhőcsík volt csak, melyeket vörösesre színezett, ezzel még festőibbé varázsolva a látványt. Nem utaztak sokan a vonaton, így szinte örömtáncot jártunk. "Nézd, most bukik a tengerbe, de szééép!" Athénban kergettük a naplementét, de nem igazán jött össze, Rómában is terveztük, hogy majd valami alkalmas helyről meglessük, de mivel itt a tenger távolabb volt a várostól, ilyenre nem is számíthattunk. Mázlink volt. Már nem bántuk, hogy késett a repülő, mert ennek így kellett lennie. Még Rómába sem értünk, és már katarzis ért minket. A vonat közben tovább robogott velünk, és besötétedett.
Rómába érve úgy döntöttünk, leszállunk a Trastevere állomáson, mert ez a városrész közelebb van a szállásunkhoz, látnivalók is vannak, és éttermekben is bővelkedik. Nem siettünk a szállásra, bár a cuccal együtt nem volt ideális várost nézni, mégis ezt tettük, mivel ahhoz már késő volt, hogy a szállóhoz kibuszozzunk, majd visszamenjünk a belvárosba. Egyébként meg kemények vagyunk, de efelől a történet végére nem lesz kétség :) Kajáldát nem sokat keresgéltünk, mert éhesek voltunk. Elfogyasztottuk első olasz vacsoránkat, persze tésztát, meg én desszertnek tiramisut, ami nem is volt rossz. Ami fura volt, hogy kérés nélkül elég hamar hozták a számlát.
Elindultunk várostnézni. Kellemes nyáresti idő volt, amihez hasonló otthon júniusban szokott előfordulni. Egy jó nagy éjszakai séta következett, mert mégsem Trasteverét jártuk be, hanem mentünk egyenesen előre, át az egyik hídon a Tevere másik partjára, kicsit feltérképezni az éjszakai várost. Tervben volt a Colosseum, a Spanyol lépcső, a Trevi-kút, meg ami még útba esik. Egyre több szépség tárult elém az éjszakai fényekben, nem győztem a fejem kapkodni. Eddig sem volt kétséges, hogy Róma jó választás volt, de amit innentől láttam pár nap alatt, minden várakozásom felülmúlta.
A Vittorio Emanuele II. monumentális fehér márvány emlékműve hihetetlen erőt és hatalmat sugárzott. Vannak szebb épületek is Rómában, de mégis páratlan látvány. Ez az egyik olyan építmény, ami uralja a várost, később a Gianicolo dombról letekintve a városra ezen akad meg elsőként a szem.
Végigsétáltunk a Forum Romanum mentén, és megnéztük a Colosseumot, ami most vörös fényben úszott, és kínai betűk voltak rávetítve. Valami kínai hét volt a városban, és épp egy delegáció is érkezett, ami miatt le volt zárva az autó forgalom elől a környék. Nem mondom, hogy a kínai üdvözlő szöveg feldobta az ókori építmény látványát, viszont ilyet nem láthat minden turista :)
Aztán elértünk a Trevi-kúthoz, ahol rengeteg ember időzött, mert ez egy olyan hely, amit állandóan ellepnek az idelátogatók. Nem láttam még ehhez hasonlót sem, és az éjszakai fényekben különösen látványos volt. Azt hiszem, ha ki kell valamit emelnem Rómából, akkor a kutak mindenképpen a toplistán vannak, nagyon sokat láttam belőlük és nagyon látványosak. Végül eljutottunk a Spanyol lépcsőhöz, aminek az aljánál egy hajó formájú kút van, fent pedig egy templom és egy obeliszk a Rómában található tizenvalahány közül. Ez a Trevihez hasonlóan a turisták másik közkedvelt helye, ott jártunkkor is sokan ücsörögtek a lépcsőkön. Ekkor már éjfél körül lehetett, ideje volt megkeresnünk a szállásunk.
Megkerestük az éjszakai buszt, amely a szállóhoz közel vitt minket, majd jó félóra buszozgatás után, kisebb bolyongást követően rá is találtunk. Egyébként teljesen jó környéken volt, biztonságosnak érezhettük és csendes is volt éjszaka. A szálló nagyobb volt, mint amire gondoltam, de minden rendben volt vele, kulturált, tiszta szoba és fürdő, sőt még erkélyünk is volt. Aztán volt, akinek nem tetszett éjszakai mocorgásunk, pedig csendesek voltunk, de hát már csak lefürödhet a megfáradt utazó több száz kilométerrel a háta mögött. Másnapra komoly városnézős terveink voltak, korai felkelést terveztünk, így gyorsan elaludtunk.
Sonka, sajt, croissant, dzsem, joghurt, gyümölcs, kávé, tea. Ez volt kb. a svédasztalos reggeli nem túl nagy választéka, de mivel három éjszakát töltöttünk itt, nem jött ki a könyökünkön. Miután elkészülődtünk, nyakunkba vettük a várost. Szerettünk volna minél több mindent megnézni ez alatt a pár nap alatt, de tudtuk azt is, hogy sok mindenre nem jut majd idő.
Ott kezdtük a sétát, ahol előző este abbahagytuk. Megnéztük nappal is a Trevi-kutat és a Spanyol lépcsőt. Most még több turista nyüzsgött a lépcsőnél, de ez nem volt zavaró, nem úgy, mint azok a pakisztáni rózsaárusok, akik folyton a sarkunkban voltak, nem lehetett tőlük nyugodtan fényképezni, nem értettek a szép szóból, erőszakosak és nagyon idegesítőek voltak. Ezért szinte menekülnünk kellett a helyről.
A Piazza della Rotonda egy hangulatos kis tér, egyik végében a Pantheonnal. Itt ettünk egy nagyon finom fagyit, amit lapáttal kentek a tölcsérre. Jó adag fagyi volt a tölcsér tetején, ezért attól tartottam, végig fogom magam enni, de annyira krémes volt, hogy egy csepp sem csorgott le róla.
V már látta belülről a Pantheont, ezért a tér közepén álló obeliszkes kút lépcsőjén sütkérezett, amíg én körülnéztem bent. Ez az ókori templom hatalmas kupolájával egy építészeti csoda. Nem is tudtam olyan képet készíteni, ami visszaadná a perspektívát. A kör alakú épületen nincsenek ablakok, az egyetlen fényforrás a kupola tetején található nyílás, aminek átmérője lentről 2 méternek tűnik, de valójában bármilyen hihetetlen, de 9 (!) méteres.
Nem messze a Rotondától egy nagy, hosszú teret, a Piazza Navonát, na meg az ottani gyönyörű kutat, a Fontana dei Quattro Fiumi-t csodáltuk meg. Itt jegyezném meg, hogy jó turistákhoz méltóan minden szép kúttal és kupolával le kellett magunkat fotózni :)
A Navona után bementünk egy boltba (AltroQuando), ahol többek között olasz, vagy olasz származású filmesekkel és színészekkel kapcsolatos különféle dolgokat árulnak: könyveket, dvd-ket, képeket, hűtőmágneseket, amelyek főként filmjeleneteket ábrázolnak. Körülnéztünk, bevásároltunk városképes képeslapból, és mentünk tovább.
Az egyik utca végén megláttuk az Angyalvárat, így arra vettük az irányt. A vár a Tevere túlsó partján volt, és egy gyalogos hídon pont szembe mentünk vele. A hídról a Vatikán irányába nézve nagyon festői volt a látvány: a folyó a következő híddal, a Szent Péter-bazilika kupolája a távolban, mandulafenyők csoportja egy domb tetején… hmm, meseszép volt! A vár is jól nézett ki, és jó lett volna fentről is körülnézni, de ezt másnapra tartogattuk.
Persze mindig arra mentünk, amerre a szemünk vezetett minket, naná hogy a bazilika felé fordultunk. Ahogy közeledtünk, egyre nagyobb volt az épület, végül a Piazza San Pietro-ra érve elénk tárult az egész hatalmas templom. Az óriási ellipszis tér valóban kör alakúnak tűnt, gyönyörű, szobros párkányzattal fedett oszlopcsarnok szegélyezte, a tér közepén pedig egy obeliszk kapott helyet. Lenyűgöző és ünnepélyes volt az egész látvány. Itt is volt egy fantasztikus kút, amit úgy fotóztam le, hogy a mögötte lévő habszerű felhőfoszlányok az aláhulló víz által keltett párafelhőnek tűntek.
Nem mentünk be a bazilikába sem, ezt is másnapra terveztük, inkább a Gianicolo dombra igyekeztünk naplementét nézni, és a város panorámájában gyönyörködni. Naplementét nem láttunk, mert nem volt fent kilátó, és a nap a fák mögé bukott le. Viszont megnéztük a magasból a várost, rengeteg tornyával, kupolájával, a megszámlálhatatlan műemlék és pompás épület kavalkádjával.
Kis pihenés után leereszkedtünk a Trastevere irányába, hogy egy jó pizzát együnk valamelyik trattoriában. Közben láttunk egy mandulafenyőt is, amelynek ágait a lemenő nap vörösre festette, és mire leértünk már besötétedett. Befaltuk a pizzát, amiről V gasztronómiai beszámolójában részletesen lehet olvasni. Vacsora után nagyjából azon az útvonalon sétáltunk, ahol napközben, így láttuk például a Piazza Navonát esti fényben is. Aznapi sétánkat kicsit elcsigázottan a Piazza del Popolon zártuk, ahonnan metróval elindultunk vissza a szállásra.
Péntekre a koncert miatt lazább napot terveztünk. Elmentünk a Szent Péter térre, hogy megnézzük belülről is a bazilikát és felmenjünk a kupolába is körbenézni. Azt gondoltuk, hogy onnan talán még a stadiont is látjuk, meg a színpad csúcsát, ami kilóg belőle. A téren sajnos kígyózó embersor volt, órákba telt volna hogy bejussunk. Nem tudom, hogy a U2 miatt, vagy a hétvége játszott benne nagyobb szerepet, de ellepték a várost a turisták. Kicsit szomorúak voltunk, mert ezt semmiképpen nem akartuk kihagyni, de arra nem volt sem időnk, sem kedvünk, hogy órákat ácsorogjunk egy helyben.
Elmentünk az Angyalvárhoz, hogy akkor legalább oda bemegyünk. Az Angyalvár (Castel Sant’Angelo) egyébként Hadrianus császár mauzóleumára épült, és a pápák erődje volt, ahova veszély esetén menekültek. A Vatikánnal fedett folyosó köti össze. Nem volt szerencsénk, mert ide meg valamiért csak délután 2-től lehetett bemenni.
Nem volt valami sikeres nap, de tudtuk, hogy az este majd kárpótol minket mindenért. Sétáltunk egyet a város látványos szűk utcácskáin, éttermet keresve, majd be is ültünk egy helyre. A füstbement tervek miatt az idő sem sürgetett minket, így alaposan bekajáltunk, és az estére is hangolódtunk. Ebéd után a szálló volt a cél, de még egy kicsit bolyongtunk a sikátorok között, és még egy cappuccinóra is leültünk egy fél órára. Visszatérve elkészülődtünk, majd elindultunk megkeresni a Stadio Olimpico-t.
Beszámoló a koncertről: Una notte bellissima
Képek, videók a koncertről: Moments of a magnificent show
A koncert másnapján fáradtan ébredtünk, de készülődni kellett, mert el kellett hagyni a szállót. Aznap még akartunk egy kis városnézést a Colosseum környékén, amit csak éjjel láttunk megérkezésünkkor. De elsőként a Terminihez mentünk, hogy beadjuk a csomagmegörzőbe a cuccaink, és megvegyük a vonatjegyet. A megörzőnél hosszú sor állt, és a jegyautomatából sem volt olyan egyszerű a vásárlás, de végül elindulhattunk, és még maradt 5-6 óránk Rómára.
Elsétáltunk hát a Colosseumhoz, aminek környékét rengeteg turista lepte el. Ez nem is csoda, hiszen a Colosseum Róma legnevezetesebb látványossága. Az idő rövidsége miatt ide sem mentünk be, és ez még egy ok arra hogy egyszer visszatérjek Rómába. Elindultunk kajáldát keresni, és közben végigsétáltuk kb. azt az utat, amit megérkezésünk estéjén, elmentünk a Fórum mellett és a Vittorio Emanuele emlékműve mellett is. Bár sok helyre nem tudtunk eljutni, de a kör bezárult. Ettünk még egy jót, aztán visszamentünk az állomásra, ahol fáradtan vártuk a vonat indulását. Elhagytuk Rómát, ahova tudtuk, hogy még vissza fogunk térni, mert gyönyörű város, és még nagyon sok látnivalót tartogat számunkra.
Pisa felé az út nagy részén sötétben utaztunk, így a nézelődés helyett azon elmélkedtünk többek között, hogy milyen esélyei lehetnek 2011-re a dublini, belfasti, londoni koncerteknek, amikről sokat pletykálnak. Mert az nem lehet, hogy jövőre koncert nélkül maradjunk, nem, az kizárt, hát persze hogy lesz, és persze, hogy ott leszünk!
Pisába is nagyon pontosan érkeztünk, talán még egy kicsit előbb is. Pisa egy kisváros. Azért a szállás pár km-re volt az állomástól, de szinte csak egyenesen előre kellett menni. Elsőként kereszteztük az Arno folyót, ami az esti fényekben nagyon hangulatos volt. Aztán elértünk a dómhoz és a Ferde Tornyhoz, ahol elég sokáig elidőztünk. Körbejártuk a tornyot, ami látványosan ferde volt. Fotóztuk több szögből, és próbáltuk a képen érzékeltetni, mennyire ferde, de nem volt egyszerű feladat. A fáradtságunk már elmúlt, és a torony fotózása is felpörgetett bennünket, így kellemesen töltöttük az időt.
A szállásunk felé haladva egyre kihaltabb volt az utca, de nem volt rossz környék, sőt, egyre puccosabb házak közt haladtunk el. Végül meglett a hotel, amit talán egy felújított kísértetházként tudnék jellemezni. Elég kihaltnak tűnt, és azt hittük, talán be sem jutunk. Aztán szerencsére kaput nyitottak. A szálló tiszta volt, és csendes, rajtunk kívül alig voltak az épületben.
Reggel a konyhában alig találtunk valamit, mert reggeli az itt is járt, de teán és croissant-on kívül nem volt semmi. A reptérre úgy mentünk, hogy előbb visszagyalogoltunk az állomásig, majd onnan taxiztunk. Útközben viszont megnéztük ismét a tornyot, a dómot pedig belülről is. Volt egy vásársor is, amit mi is végignéztünk. Az állomás közelében ittunk még egy cappuccinót, majd sietve taxiba ültünk. Aztán elhagytuk Pisát is, és az olasz földet.
További képek: Ferefoto
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése