Athén - A nagy zabálás

Sose vágytam igazán Athénba, de végül Tamás meggyőzött, hogy mégiscsak ez az európai kultúra bölcsője, van ott egy Akropolisz, meg minden, úgyhogy ahogy közeledett az utazás időpontja, egyre izgatottabb lettem, és nem csak a koncert miatt. Először úgy nézett ki, hogy egyedül leszek, de később előkerültek Feriék is,  bár velük végül alig találkoztunk, és T is hozzámcsapódott, hogy ő majd megy, amerre én. Mivel csak három nap volt Athénra, alaposan áttanulmányoztam a Nyitott Szemmel: Athén útikönyvet (szerintem ez egy nagyon jó sorozat) és a tripadvisor fórumait, és még listát (!) is írtam, hogy mi mindent kell látni. Persze végül ennek talán a felét, ha sikerült megnézni, mivel elég sok időt töltöttünk a tavernákban, a kultúrában való elmerülés helyett...

A repülőút kellemesen telt. Tiszta idő volt, úgyhogy gond nélkül tudtam az ablakhoz tapadva nézegetni a lent elterülő tájakat. Azt hiszem, Macedóniában gyönyörű hegyek vannak és valahol láttam egy kiszáradóban lévő tavat is (de nem tudok rájönni, melyik tó lehet, tuti nem az Aral...). Nagyon érdekes, bár igazából inkább szomorú látvány volt. Még látszott a terület, amit régen víz borított, de a tó nagy része már eltűnt. És a leszállás eddig azt hiszem, a leglátványosabb, amiben részem volt (bár Nápoly elég komoly vetélytárs, a hegyek fölött pár száz méterrel elhúzó repülővel…). A gép bal oldalán ültem. Kimentünk a tenger fölé, majd ott megfordultunk, és végigrepültünk Athén felett. Elrepültünk az Akropolisz közelében, láttuk a kikötőt, az Olimpiakos Piraeus stadionját (amiről akkor azt hittük, hogy az az Olimpiai Stadion), az egész várost. Gyönyörű volt.

A kép Feri nagylelkűségének köszönhető :)

Fantasztikus időt fogtunk ki, bár ott ez valószínűleg nem számít különlegesnek szeptember elején. Végig 30-32 fok volt, a nap nagyon erősen sütött, úgyhogy sapka, napszemüveg és víz nélkül nem lehetett meglenni napközben, de nem bántuk, mert imádjuk a napot és a meleget - sütkéreztünk is jó sokat.

Első napra az volt a terv, hogy kimegyünk Pireuszba hajókat és naplementét nézni, de mivel csak 6 körül sikerült a szállásra érni, és 8 előtt már sötétedett, ennek már nem sok értelme lett volna. Így végül bementünk a belvárosba, az Akropolisz környékére. Kicsit lófráltunk, aztán elindultunk T szerint a Plaka felé, amerre az éjszakai élet van. Persze pont az ellenkező irányba, egy csendes, szinte kihalt külvárosi részbe jutottunk végül, egy jó hosszú séta után… viszont így találtunk egy olyan igazi, autentikus, kockásterítős tavernát, ahova a helyiek járnak, nem a turisták. Nagy bátran rendeltünk padlizsánkrémet, tzatzikit, két görög salátát, és T még egy rostélyost is. Már a padlizsánkrém és a tzatziki is akkora adag volt, hogy ketten nem bírtuk megenni az egészet, pláne úgy, hogy muszáj volt felfalni hozzá az egész kosárnyi finom, friss, olivaolajban jól megtunkolt kenyeret… a padlizsánkrém jó fokhagymás volt, a tzatziki pedig sűrű, szinte megállt benne a kanál. A görög saláta is remek volt: friss zöldségek, szárított oregano és sok olivaolaj, és egy hatalmas darab fetasajt volt a tetején. A rostélyos is jó volt T szerint, de az csúnyán kifogott rajta.

A szállás viccesen lett megoldva. Egy helyen szálltunk meg, a Dryades Hotelben. Tina, Angi és Feri egy szobában, T, meg én két másik szobában. A hotelről kiderült, hogy tulajdonképp két hotel, a Dryades és az Orion Hotel, és mindez három épületben. Mindhárom szoba, amit foglaltunk, különböző épületben volt, így ha valamit akartunk a másiktól, elő kellett keríteni a portást, hogy nyissa ki a másik épület kapuját, mert csak kulccsal lehet amúgy bemenni… A hotel a Strefi-domb lábánál van, úgyhogy hazafelé mindig bele kellett kalkulálni egy kis felfelé való kaptatást is, ami amúgy egyáltalán nem volt megerőltető. Egyébként szerintem kb. ez az egyetlen hotel Athénban, aminek a környéke nincs tele drogosokkal, csövesekkel és kurvákkal. És még a Likabetosz-hegyre is rálátni a házak között! A szobák tiszták voltak, hűtő sajnos nincs, van viszont tévé egy csomó adóval. Az én szobám (az 1-es) egy lépcsősorra nyílt, ahol hajnali 3-4-ig folyt a buli, úgyhogy sokat nem aludtam… T szobája (10-es, ha jól emlékszem) ellenben egy elkerített kis kertre ill. tornácra nézett, ott bezzeg csend volt, pedig ő elmondása szerint bármekkora zajban tud aludni… de mivel akkor láttuk egymást másodszorra, nem éreztem helyénvalónak azt, ha megkérem, cseréljünk szobát…

Másnap már kora reggel felébredtem, mert a folyosón jó hangosan beszélgettek, és ajtót csapkodtak természetesen. Aznap volt a koncert, úgyhogy nagyon nem akartuk a nyakunkba venni a várost. Gondoltuk, megnézzük a Plakát, meg ami útba esik, és én szerettem volna megnézni néhány bizánci templomot is. A templomok közül végül csak a Kapnikareiát találtuk meg. Ez egy nagyon szép kis 11. századi bizánci templom, de sajnos, mint általában Athén régi templomai, teljesen körbe van építve modern épületekkel, ami eléggé illúzióromboló szerintem. A Plakán egyébként szinte mindegyik utcán bekukkantva feltűnik a távolban az Akropolisz, ez azért nagyon tetszett. Ittunk egy remek frappét is az egyik teraszos kávézóban. Olyan volt, mint amilyennek lennie kell: erős kávé, jó sok hab és jégkása, és kértünk bele vaníliafagyit is. Vizet pedig kérés nélkül hoztak mellé. 

Lesifotó

Az Akropolisztól nem messze lévő Vironos utca és környéke végig telis-tele van kerámiaárusokkal, hát itt elnézelődtem egy darabig. Vannak nagyon szép kézműves termékek is, nem csak giccsek. Körbejártuk a római agorát is, de a Forum Romanum után ez nem volt igazán megrázó élmény. Az Olimpiai Zeusz templománál azért már jobban átéreztem az ókori Athén dicsőségét. 

A Szelek Tornya

Az Olimpiai Zeusz templomának maradványai

A Plaka tele van jobbnál jobb tavernákkal, nehéz volt a választás. T ebből a szempontból remek pajtás, ő sem riad vissza attól, hogy belebámuljon az épp ebédelő emberek tányérjába. Sikerült megint kifognunk egy remek éttermet. Előételnek azt kértük, amit a pincér javasolt. Bár nem igazán értettük, amit beszélt, olyan magabiztosan és felcsigázó gesztusokkal adta elő, hogy megbíztunk benne, biztos jó lesz, amit kihoz. Padlizsánkrémet, tzatzikit, olivabogyókrémet és rákkrémet kaptunk végül, olivaolajjal nagyvonalúan leöntött piritóssal. Egyik jobb volt, mint a másik, az olivabogyókrém pedig szerintem még a keréknél is hatalmasabb találmánya az emberiségnek. Fantasztikus. Főételnek moussakát kértem, és amit kihoztak, az legalább hét nyelven beszélt. Szaftos volt, a finom, puha padlizsándarabokon lévő darálthús töltelék csodásan volt megfűszerezve, a tetejére pedig jó vastag réteg besamelmártást és egy nagy csomó petrezselymet raktak. Ezután még egy jó ideig elejtőztünk a tavernában boldog együgyűséggel az arcunkon, aztán elég nehézkesen elindultunk vissza a hotelbe.

(A földre pottyant színpad - az athéni U2-koncertről írt élménybeszámolóm).

Szombatra már egész profin nyomtam a nem alvást, így már 9 előtt felkeltem még úgy is, hogy fél 5 felé kerültem ágyba (miután muszáj volt végignéztem a koncerten készített mind a 300 fényképet...).  Reggel piac volt a hotel melletti utcában. Nagy nyüzsgés és rengeteg áru volt, de sajnos, a barack, amit vettem,  éretlen volt, akár a szupermarketben is vehettem volna. Sikerült rávennem T-t, hogy jöjjön fel velem a Likabetoszra, viszont arra már nem volt hajlandó, hogy felgyalogoljunk, így siklóztunk. A Syntagma térről tulajdonképp csak egyenesen kell felfelé menni a sikló állomásáig. Útközben egy elég elit részen mentünk végig, utcák helyett a hegyre felvezető lépcsősorokkal, szépen rendbentartott, balkonos házak között. Jó lehet ott lakni, de biztos kellemetlen, ha az embernek hazaérve jut eszébe, hogy hoppá, tojást meg nem vett a  lenti kisboltban… Itt volt az, hogy a siklóra várva öt ugyanolyan U2-pólós ember verődött össze, mindegyikünk nagy boldogságára. 

A Likabetosz-hegyet semmiképp sem szabad kihagyni! Fantasztikus a látvány, belátni egész Athént és a környező részeket is. Elcsevegtünk a német U2-rajongókkal, megörökítettük, ahogy a két német srác és T feszítenek egymás mellett az egyforma pólójukban, és alattuk elterül a város. Aztán még elég sokat időztünk a hegyen, élveztük a déli napsütést és a csodaszép panorámát. Lefelé menet úgy voltunk vele, hogy ha már kicsengettük a 6 eurót a jegyért, akkor lefelé is siklózunk… Persze mint az óvodások, rohantunk, hogy elsőnek szálljunk be, és legelölre ültünk, ahonnan nagyon jópofa látvány, ahogy az egyik kocsi felhúzza a másikat. 

Újra a Plakára keveredtünk vissza, és első dolgunk az volt, hogy keressünk egy jó éttermet. Egy olyanba ültünk be, ami kívül-belül egészen gyönyörűen mediterrán hangulatot árasztott. A szomszéd asztalokon végignézve arra jutottunk, hogy ennünk kell egy-egy görög salátát, amiből itt elrettentő adagot adtak A fő fogás egy görög hústál volt, amitől szinte megijedtünk, amikor kihozták. Volt benne görög kolbász, ami különösebben nem ízlett, grillezett disznó- és csirkehús, bárány, fasírt, krumpli, zöldségek... kemény küzdelem volt, és végül a hústál győzött...

Estefelé Feriékkel felmentünk az Akropoliszra naplementét nézni. Megint csak be kell vallanom, hogy az Akropolisztól sem voltam elájulva. De hát ez van, Róma annyira grandiózus, hogy még Athén sem veheti fel vele a versenyt... legalábbis az én szememben. Bár ebbe talán az is belejátszott, hogy az Erechtheion kivételével az összes  templom fel volt állványozva, ami biztos sokat rontott az élményen. De ez talán azt is jelenti,  hogy a görögök - az olaszokkal ellentétben - legalább karbantartják az ókori emlékhelyeket... Kicsit korán értünk fel a naplementenézéshez, de így legalább jó sok időnk volt a nézelődésre. Fentről jól látszik, ahogy a modern város szinte elnyeli az ókori maradványokat. Sajnos a naplementét már nem élvezhettük olyan sokáig, mert egyszer csak felháborító hangnemben összetereltek mindenkit az őrök, és szabályosan ki lettünk zavarva az Akropoliszról fél órával zárás előtt. Ez nagyon felbosszantott. De nem baj, Róma úgyis sokkal szebb! :P

Utolsó nap egyedül voltam, mivel T a hajnali géppel hazarepült, Feriék meg csak 11 körül ébredeztek. Ők még maradtak másnapig, így egész más terveik voltak vasárnapra, mint nekem. Délelőtt szerettem volna még megnézni a Régészeti Múzeumot, ami pár perces sétára volt a hoteltől. A hónap első vasárnapján elméletileg ingyen be lehetett volna menni, de mégsem így volt. A nálam lévő készpénz már nem volt elég a belépőre sem, kártyával pedig nem lehetett fizetni, így ez a múzeum sajnos kimaradt. Bánatomban besétáltam a belvárosba. Kiderült, hogy egy kényelmes, kb. 40 perces sétával el lehet érni a Syntagma térig. Addig mindig metróztunk a belvárosba, persze nem miattam... :) A turisták szinte mind eltűntek vasárnapra, minden bolt zárva volt, a helyiek pedig a templomok körül gyűltek össze. Még egyszer (valószínűleg utoljára) bejártam a korábban már megnézett részeket: az ókori agorákat, az Akropolisz környékét és a Plakát, majd visszasétáltam a hotelbe, mert délután 1-kor el kellett hagyni a szobát, meg amúgy is indulnom kellett a reptérre. Persze ez szokásomhoz híven rohanást jelentett, mert hazafelé valahogy sose sikerül időben elindulnom a reptérre... nem is értem, miért... :)

Amit nagyon sajnálok, hogy kimaradt, az a Bizánci Múzeum, de  maga Athén egyébként nem tetszett. Jellegtelen a város, nincsenek olyan igazi, terrakotta színű, málló vakolatú, zsalugáteres épületek, amiket pl. annyira szeretek Olaszországban. Napközben rengeteg rendőrt látni, de amikor a koncert után mentünk haza éjjel 3 körül, nem találkoztunk eggyel sem. A közlekedés nem vészes. A lámpákat ugyan senki sem veszi figyelembe, de ha kellő magabiztossággal léptünk le az úttestre, átengedtek az autósok.  Az utcák nem épp a legtisztábbak, viszont a metró meglepő módon csillog-villog. Az Omonia tér környékéhez képest pedig Nápoly legdzsungelszerűbb részei álmos kisvárosnak tűnhetnek. Még Tamás is azt mondta, ilyen durva dolgokat még nem tapasztalt, pedig ő egész életét a 7. kerületben töltötte... Szerencsére nekünk nem sokat kellett arra menni, de Tamásék ott szálltak meg, így minden nap látták,  amint  vagy egy 12 év körüli gyerek az utcán szúrja magába az injekciós tűt, vagy épp a sikátor lakói tolnak ki valakit egy tepsin, mert a mentősök nem mertek bemenni érte... 

De a koncert és az Olimpiai Stadion bőven kárpótolt mindenért. Utolsó élményként az athéni reptér is egészen lenyűgözött. Akkora, mint egy város. Persze a csomagleadás a reptér egyik végében van, majd a kapu, ahonnan a pesti Malév-járat indul, a reptér ellenkező végében, így kilométereket kell gyalogolni. De legalább volt alkalmam bevásárolni olivabogyókrémből... :)