Bécs, 2010.08.30. - Vanda beszámolója

2010.08.30. Bécs

Zágráb után, naponta néztem a neten, hátha jön a U2 Budapestre. Mivel túl kicsinek bizonyult a Népstadion, így Isztambul lett helyettünk.

Nagyon szomorú voltam, mert ez a város elég messze van ahhoz, hogy csak úgy kiruccanjunk egy koncert miatt. Ráadásul nem utalnak havonta annyi lóvét, hogy csak úgy elröpködjek törökországig.

Az álom, hogy itthon is megnézzük az íreket, elszállt.

Nem emlékszem pontosan, hogy mikor vették be a programba nyugati szomszédainkat, de arra igen, hogy rohantam át a másik szobába a férjemhez, hogy BÉCS BÉCS BÉÉÉCS!!!!!!!!

Az én drágám nagyon furcsán nézett rám, mirõl is beszélek, aztán elhadartam, hogy de hát idejönnek, megint, még turné, még európa és izé, ahol még nem voltak és hát Bécs, meg minden, meg lehet hogy a neten olcsó jegyet is tudnánk szerezni meg hogy........hát megint szeretném, sõt AKAROM, sõt kell, hogy lássam EZT a koncertet még egyszer és ígérem, hogy utoljára, és nem kérek szülinapra se semmit csak jegyet! Képzelhetitek! Komoly munkahely, harminc éves felnõtt nõ, sõt feleség, és úgy rohangáltam meg sikítoztam örömömben, mint egy tini.

A férjem - merthogy nagyon rendes férjem van - október 3-án reggel nyolckor leült velem a számítógép elé, és beregisztráltunk jegyvásárláshoz.

Kilenckor kezdõdött az árusítás. A rendszer kb. egy másodperc alatt lefagyott és számomra idegölõ másfél óra múlva, már "csak" ülõhelyre ugyan, de vettünk kettõ darab koncertjegyet a U2 bécsi, augusztus 30-i koncertjére! ( elõzõ év októberében... Egyébként azon a napon teltházas lett az este...).

Azonnal hívtam Szilvit, U2 koncerttársamat, hogy igen, most már biztos, hogy megyünk! És ráadásul vicces, 39 eurós jegyet vettünk!

Az én kedvesem pedig felajánlotta, hogy kivisz minket autóval, úgyhogy már csak a szállásvadászat volt hátra.

A stadiontól pár metrómegállóra találtunk is nekünk valót.

Telt az idõ. Egyszer olvasom a hírt, Bono gerince nincs túl jól. Sõt, igazából nagyon szarul van. Lemondás, elhalasztás, műtét...

Ajjaj, hogy lesz most?

De végül eltelt 10 hónap és jött az a hétfõ.

Zágrábhoz hasonlóan csak megyünk-koncert-alvás-jövünk-re terveztük a bécsi látogatást.

Reggel bevágódtunk az autóba, aztán nyomás.
Egész nap konkrétan zuhogott az esõ. Végig kis hazánkban is és Ausztriában is.
Amikor becsekkoltunk a szállásra kicsit alábbhagyott, de nem volt sok esélye annak, hogy szárazon megússzuk az estét. Kicsit ejtõztünk, aztán fél hat körül elindultunk a stadionhoz.
Semmi esõ, hideg csípős szél.

Izgalmas volt, mivel a jegyen szereplõ számokból nem tudtuk pontosan kideríteni, hol is lesz a helyünk. Úgy nagyjából belõttük, hogy a színpad "mögötti" szektornál leszünk, de hogy azon belül...?

A stadiontól pár száz méterre szálltunk ki a metróból. Millió ember, sör, perec, póló-és jegyárusok, kamu és nem kamu jegyekkel, mindenki üzletelt.
Mi Szilvivel boldogan kerültünk ki mindenkit, gyerünk gyerünk befelé!
Itt sokkal szigorúbb volt az ellenõrzés, mint Zágrábban, de az érzés bennem ugyanaz volt. Mindjárt, beérünk!
Kiderült, hogy a citromsárga szektor negyedik, azaz NEGYEDIK sorába szól a jegyünk, úgyhogy lazán lesétáltunk a korláthoz, hogy nekünk megint csak - Zágrábhoz hasonlóan - itt lesz az "elsõ sorunk"!
Boldogság, eufória, fényképezkedés.
Miután kicsit lehiggadtunk, elõvettünk egy újságot, amit a bejáratnál a kezünkbe nyomtak. U2, Vienna, Ernst Happel, és... Setlist. Elkezdtem olvasni.
Return of the stingray guitar, Beautiful day, New year's day ..... DISCOTHEQUE??? Nem hiszem el!!!!
A pár sorral mögöttünk ülõ két fickó ( ír zászlóval a vállukon ) nagyon megmosolyogta a jelenetet, ugyanis magamon kívül, hangosan vihogtam és az "ezt nem hiszem el" mondatot harmincszor elismételtem.
( Mint ahogy késõbb kiderült, átverés volt az egész, mert csak négy sort kaptam az imádott számból. :) )

Baromi lassan telt az idõ, de milyen emberek voltak körülöttünk...!
Gyakorlatilag a szektor alján, a korláton lógtunk és "alattunk" mászkált mindenki.
8-10 olyan embert láttunk, akik a U2 szerves részét képezik.
Még az elõzenekar is ott sétált be alattunk. Az egész színpadra és a stadionra is ráláttunk, nagyon jó helyünk volt, választani sem tudtam volna jobbat.

A közönség fantasztikus volt, majdnem húsz percen át hullámzott a lelátó.

Amikor meghallottuk David Bowie-t, már üvöltött mindenki. Jó volt, hogy még mielõtt Bonoék felsétáltak volna a lépcsõn, már készültek a képek. :)
Igaz, csak Szilvi hozta a gépét, Õ higgadtabb, mint én.
Csúcspont a Beautiful day, - azóta is ha látom a videót... libabőr - New year's day, Get on your boots, Magnificent, Mysterious ways, Elevation. Ez utóbbi úgy szólt, mintha a csontjaimban pengette volna Edge a gitárhúrokat. Az Until the endet is imádtam, szóval igazából minden dal az elején csúcspont volt.
Az elsõ bõgés a Still haven't found alatt volt, mert ezt nem hallottuk Zágrábban és nagyon vártam már... Fantasztikus volt!
In a little while, Miss Sarajevo, - itt Bono nagyon odatette magát, megható volt az egész - és bár hiányzott az Unforgettable fire, mert imádom, azért a City of blinding lights a gyönyörû színpadképpel kiengesztelt. :)
Nagyon tetszett elsõre az új szám, az Every breaking wave is.

Körülöttünk az emberek inkább csak úgy álldogáltak, énekeltek, néha eszembe jutott, hogy rámszól valaki, legyek csendben...

A Walk on alatt kicsit lassabban indították színpadra a statisztákat, a szám végére elég rendesen feltorlódtak. Beláttunk a kulisszák mögé! :)
Bono nagyon sokszor "hátrajött" a mi oldalunkra, semmi nem látszott rajta, ami a gericproblémára emlékeztetett volna. Tele volt energiával.
Persze sokan fintorognak, hogy az egész csak egy nagy, jól felépített színház, de valóban azt gondolom, hogy ezek a fickók nagyon szeretik egymást és azt is amit csinálnak.
Mert látszik.

Ráadásnak az újságban megírt Hold me... helyett megint Ultravioletet kaptunk. Igen!!! :)
A koncert végére az álldogálós osztrákok is elkezdtek csápolni és kieresztették a hangjukat is.
Az Moment of surrendert szép csendesen végigénekeltük. Búcsúzóul. Akkor úgy tudtam, ez lesz az utolsó U2 élményem...

Hazafelé rendkívül kultúrált módon, szépen lassan terelték az embereket a metró felé (U2). Soha máshol nem tapasztalt módon 20 perc alatt "hazaértünk."
A szálláson élménybeszámolót tartottunk a páromnak, egymás szavába vágva dőlt belőlünk a szó. Szinte alig aludtunk.

Másnap hazafelé a rádióban lenyomták a Beautiful day-t. Szerintetek? Örömbőgés...! :)))

Eltelt két nap.
Szilvi, amolyan futólag megemlítette, hogy milyen jó poén lenne, ha elmennénk Isztambulba... Ja, egy hét múlva lesz? Nincs pénzem, se szabim, ennyi idő alatt nem is lehet rendesen felkészülni sem. Ja, és persze a családomat már tényleg nem akartam kikészíteni.
Aztán leültem a gép elé. Hm. Róma. Október 8.
Az én drágám aznap elhintette, Ő már tudja mit kér karácsonyra. Ránéztem és csak annyit mondtam: én is.
Róma, mi?
Mit szólsz hozzá?
Azt, hogy tiszta hülye vagy, de menj, ha akarsz.
Komolyan?
De aztán egy szót ne halljak többet a U2-ról!
Esküszöm, néma leszek egész életemben!
Na, én is ettől félek...
Azért szeretsz még?
Szerinted? :)

A very rock and roll night - Bécs, 2010.08.30.

Már napok óta számoltam, hányat kell még aludni, és végre elérkezett a nagy nap! Az idei év első 360° Tour koncertje, amin végre én is ott leszek!! Bono májusi műtétje óta azért elég sokat aggódtam, vajon meg lesz-e tartva a koncert. De azért végig a legjobban bíztam, és nem hiába :)

Ahogy 2005-ben is, a fórumon szerveztük meg az utat Bécsbe, öten mentünk egy kocsival. Legtöbben akkor láttuk egymást először életünkben, de hát ez már csak így megy. Az autópályáról letérve tulajdonképp nem is kellett navigálni, csak követni a kocsisort... :) A stadiontól pár km-re tettük le a kocsit, aztán elindultunk a parkon keresztül a stadionhoz. Szerencsére addigra már viszonylag normális idő volt, már ha augusztus végén a 14 fok normálisnak mondható... de legalább a délelőtti özönvíz elállt.

Nekünk Tamással ülőhelyünk volt, úgyhogy miután elmentünk a többiekkel a stadionig, szétváltunk és mi ketten még elindultunk kicsit megnézni a várost (délután 5-kor...). A stadion előtt persze fotózkodtunk egy sort, aztán felültünk az U2-es metróvonalra (én persze minden alkalmat megragadtam arra, hogy U2-jeleket fényképezzek... azt hiszem, én már így maradok :D). Bécsből végül is sokat nem láttunk, de bejutottunk a Stephansplatzra, ahol a dómot épp felújították és le volt takarva az egész épület. Körbejártuk a teret, bementünk a McDonald's-ba kajálni, ahol valaki lenyúlta a zacsimat tele Mozartkugeln-nel és Schokoorange-val (na most a helyes kiejtésben nem vagyok biztos), ezt azóta se hevertem ki teljesen.

7 körül értünk vissza a stadionhoz. Az osztrák biztonságiak rendesek voltak, lehetett bevinni palackos üdítőt, kicsit megnézegették a hátizsákot, de nem szívóztak igazán, és még kedvesek is voltak. Aztán végre bejutottunk! A jegyünk egyébként a színpad mögé szólt, pont középre. Nem volt egyszerű megszerezni, a public sale kezdete után 3 órámba tellett szerezni két egymás mellé szóló jegyet.

Hát újra leesett az állunk! Tudtuk, hogy NAGY ez a színpad, na de EKKORA???? Elképesztő volt ilyen közelről látni. Hatalmas ötlet volt ez a színpad, még mindig nem tudok vele betelni. Érdekes volt végre látni azt is, ahogy a crew pakolászik a színpadon, hangolják a gitárokat, stb. Én közben az összes lehetséges szögből lefényképeztem a színpad minden részét, szóval akár fel is építhetnénk már szerintem, bár nehezen hiszem, hogy beférne a körfolyosós belső udvarba... :) Pedig milyen jól nézne ki itt az 'our very own space junk'.

A One Republic, az előzenekar bennem nem hagyott mély nyomot, de jobbak voltak, mint amire számítottam. Kicsivel fél 9 után elkezdett hullámozni a közönség, egész jól csinálták. A szomszédaink egyébként balról egy 50-es osztrák úr, aki izgatottan nézegette a stadion körül osztogatott, a koncert alkalmából készített újságban a tippelt setlistet, és később a koncert alatt végig fülig ért a szája, jobbról pedig egy visszafogottan rajongó 30-as csaj volt. Persze azért ők is hullámoztak.

Aztán időközben a kivetítő órája is elkezdett egyre gyorsabban járni, és már egy ideje éjfélt mutatott. Mindenki egyre izgatottabb lett, aztán végre megszólalt a Space Oddity!!! Még mindig felejthetetlen élmény hallani azt a számot.

És aztán Bonoék pont előttünk jöttek fel a lépcsőn a színpadra!! Persze csak hátulról láttuk őket, na de ez akkor is hatalmas volt, még ennyire sose sikerült közel lennem hozzájuk. A Return Of The Stingray Guitar nekem így első hallásra annyira nem tetszett, szerintem a Kingdom (vagyis, most már Soon) jobban illett a Space Oddity hangulatához, na de ez alatt a szám alatt legalábbb Bono tud ugrálni, és mindenki megnyugodhat, hogy a 'german engineering' valóban remek munkát végzett. A kör kezdetén megállt néhány pillanatra a lelátóval szemben, és ordibált nekünk is egy kicsit. Egyébként szerintem nagyon jó kedve volt és elég sokat szövegelt az egész koncert alatt. És ahogy láttam, kicsit fogyott is tavaly óta :) Nekem egyébként nagyon tetszik ez az idei bőrszerkója, kicsit emlékeztet a zoo TV-s időkre.

Ez az idei bécsi koncert nagyon tetszett. Remekül szólt és mivel jó közel voltunk, jó hangos is volt, a csontunkig hatolt a zene. Nagyon örültem a New Year's Day-nek. A Get On Your Boots-ot is már egész élveztem, élőben azért nagyon jól szól, ha egyébként nem is az a No Line csúcspontja (nekem az AB után ez az album tetszik a legjobban). A Magnificient-ről mit is mondhatnék, ez az egyik kedvenc számom, sose tudnám megunni. Bár itt talán néha mintha lett volna egy kis elcsúszás, de sebaj, ez a U2, ők bármit csinálhatnak, az csak jó lehet! :) És végre hallottam a Mysterious Ways-t élőben! A szám alatti színpadkép egész elvarázsolt.

Az Until The End alatti fényjátéktól újra teljesen elaléltam, ezzel a színpaddal leírhatatlan, tényleg látni kell!! Utána megtudhattuk, hogy 'very rock and roll' vagyunk, mivel a U2 megdöntött minden eddigi nézettségi rekordot az Ernst Happel stadionban, pedig hétfő este volt (hehe, hát ezzel a koncepcióval persze nem olyan nehéz ez). Bono szemmel láthatóan nagyon boldog volt. Aztán mesélt arról, hogy Írországban a hétfő a kocsmai fellépések napja, Larry viszont a pénteket szereti inkább, míg Edge napja igazából a szombat és inkább nem is akarjuk tudni, miféle furcsaságokat néz Adam vasárnaponként a Discovery-n (ennek az információnak felettébb örültem :D). Bono viszont egy 'Monday-night man' és nagyon boldog, hogy itt lehet.

Bono itt valamibe nagyon beleélte magát

Ezután az I Still Haven't Found óriásit ütött. Az Every Breaking Wave pedig egyszerűen frenetikus volt, nagyon-nagyon jó ez a szám, a koncert után napokig ezt hallgattam. A refrén egészen csodálatos. Szegény Edge-nek itt már gondjai voltak a gitárhúrokkal a hideg miatt. Bono erről tartott is egy rövid fizikaelőadást, hogy a hidegben a húrok megrövidülnek, és nehezebb emiatt a gitáron játszani, ráadásul még mindenféle szél is fúj...

A következő csúcspont a City Of Blinding Lights volt, hát az a látvány szintén elképesztő, még mindig. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy kivették az Unforgettable Fire-t, tavaly fantasztikus volt. Szintén jó volt a Vertigo, ez egy igazi koncertszám szerintem és nagyon jól szólt. És most már a diszkós I'll Go Crazy-vel is megbarátkoztam, tulajdonképp jó ez így, még jobban feldobja a hangulatot.
 

A Sunday Bloody Sunday alatt Bono kapott egy ír zászlót valakitől a közönségből, azzal bíbelődött egy darabig, szépen akkurátusan ráterítette a híd korlátjára. A Walk On-t még mindig nagyon szeretjük, pláne ezt a tapsolós élő verziót, ettől mindig a hideg futkos a hátamon. A Streets-et meg se említem, itt még az osztrákokból is előtört az őrült állat... :)

 

Az ufók beszélgetését, vagyis a feliratot sajnos itt sem értettem, pedig már nagyon kíváncsi vagyok, mit mondhatnak... és utána volt a fő-fő kedvencem, az Ultraviolet!!! Itt is fantasztikus a látvány, nagyon tetszik ez a fénymikrofon, meg Bono lézeres kabátja, meg a számot is imádom, szóval nekem ez volt az abszolút csúcspont a koncerten. El se tudom mondani, mennyire örülök, hogy ezen a turnén játszák az Ultraviolet-et. Aztán még az is nagyon hatásos, amikor a With Or Without You alatt Bono ráakasztja a kabátját a mikrofonra és az eltűnik a magasban, és persze gyönyörű, ahogy a fények végigpásztázzák a stadiont. Ilyenkor, meg a Moment Of Surrender alatt még mindig reménykedem, hogy még lesz egy extra ráadás, még nem hagyják abba, de aztán lemennek a színpadról, pont szemben velünk. Azért ezek mindig szomorú pillanatok. De most vigaszt adott az, hogy otthon várt az athéni jegyem.

A koncert után még benn maradtunk egy kicsit, Tamás evett egy igazi bécsi virslit, utána egy darabig elnézegettük, ahogy elkezdik szétszerelni a színpadot. Elképesztő hatékonysággal dolgoznak, szinte percek alatt szétszedik a kivetítőt.

Aztán végre elindultunk, sétáltunk egy jó nagyot a csípős augusztusi éjszakában. Egy kis kitérővel sikerült visszatalálni a kocsihoz, persze utolsóként. Jó volt ez az este!!

És mivel már kedd volt, már csak hármat kellett aludni a következő U2-koncertünkig... :)

Az athéni jegybiznisz

Az athéni jegyvásárlással nem volt gond. November elején kezdődött az árusítás, kényelmesen tudtam venni két jegyet (Tamásé volt a másik), megint a színpad mögé. Elég sokat kellett várnom a jegyek megérkezésére, kb. egy hónapot, a görögök nem kapkodták el a kipostázást. A recepciósok már furán néztek rám, hogy mi ez, már megint koncertre mész? Hát igen, oda! :)
 

Aztán hónapokon keresztül ment a nyűgés, hogy most akkor Tamás jön-e, vagy nem, ki jön még esetleg,  megyünk-e egyáltalán, vagy mi lesz. Volt olyan, hogy épp azon gondolkodtam, eladom az athéni jegyeket és megyek Rómába, akár egyedül is, de senki nem akarta megvenni őket. Aztán márciusban kiderült, hogy a Snow Patrol lesz az előzenekar, és így már eszem ágában se volt kihagyni Athént.
 

Júliusban olvastam a fórumon, hogy Feri kínál egy rajta maradt jegyet,  ráadásul diszkont áron. Tamás  ekkor már mondogatta, hogy egy ismerőse, Szilvi, jönne velünk Athénba, de 34 eurós jegy kéne neki, de az  ekkorra már elfogyott. Úgyhogy ő megvette az én jegyem, én pedig Feriét, hiszen a jobb oldali lelátóról még úgyse láttam a turnét, és akkor így ez már 270° lesz :)

Most már görög betűs jegyem is van :)