Tádádádám, itt van első beszámolónk!! Vanda írta le tavaly nyári zágrábi élményeit, köszi még egyszer, szuper lett! :)
Bevallom, sosem voltam nagy U2 fan. Volt itthon pár cd, hallgattuk, jó zene, igen. szeretjük, de semmi extra.
Aztán a férjem egyik karácsonyra a Popmart dvd-t kérte ajándékba, amit meg is vettem. Állította, ez a legjobb korszaka a U2-nak. Ő mindig is nagy Pop-imádó volt.
Szenteste kicsomagolás után azonnal belenéztünk... Nálam itt kezdődött ez a szerelem...
A zágrábi koncert előtt pár hónappal elcsíptem egy beszélgetést a munkahelyemen, az egyik kolléganőm férje és barátai mennek U2 koncertre, Zágrábba.
Mi van? Koncert? Itt a szomszédban? Egyáltalán turné van?
Azonnal U2.com, és elindult a belelkesedés! Férjem kijelentette, köszöni szépen, Ő koncertre nem, de én nyugodtan menjek, ha akarok.
Kivel menjek? Hogy? Mennyibe kerül egyáltalán ez az egész balhé?
Addigra már az augusztus 10-i koncert teltházas volt, de 9-re sikerült jegyet rendelni. Egy kolléganőm barátnője, akivel korábban nem ismertük egymást -Szilvi- lett az útitársam és utólag -egy iwiwre felírt körüzenet után- egy régi osztálytársam, Erzsi is csatlakozott.
9-én reggel indultunk vonattal, dél körül értünk ki Zágrábba. Egynaposra terveztük a horvátországi látogatást, Zágráb egyáltalán nem is érdekelt minket. Szállásfoglalás után azonnal gyerünk a Maksimir stadionhoz!
Rengetegen voltak. A kapunyitás 4 órakor volt, mivel itt, a színpaddal szemközti szektort érkezési sorrendben lehetett elfoglalni. A jegyünk ide szólt, úgyhogy a legelsők között akartunk bemenni.
Így is történt.
Amikor az ember hónapokig tartó szervezés után eléri amit akar, és ott a cél egy karnyújtásnyira, a leírhatatlan izgalom elhatalmasodik.
Ellenőrző kapu, még egy, még egy, ellenőrző ember, motozás, még egy kapu... ENGEDJETEK MÁR!!!
Rohanás felfelé a stadion lépcsőin, tolongás, már kettesével szedtük a lépcsőt, és akkor egyszer csak felértünk.
Útközben látszott már a színpad teteje, aztán még egy kicsit több, több... És ott a csodálatos színpad teljes valójában! Még most is ráz a hideg, ha arra az első pillanatra gondolok.
Sírtam és nevettem egyszerre. Libabőr. Tényleg itt vagyunk? Ez az? Ezt láttuk az interneten a sok koncertfelvételen? Ez a csodás ufó-űrhajó színpad! És most itt van előttem!
Fényképezkedés után leültünk és néztük az embereket, ahogy lassan lassan négy-öt óra alatt ellepik a stadiont.
Nagy koncertre járó típus vagyok, de mindig állójeggyel, első sorban voltam. Még sosem láttam ilyen szögből egy egész stadionnyi embert. Lenyűgöző volt.
Az előzenekarnál tudatosult, hogy a hangtechnika nagyon rendben van, bár utólag olvastam negatív kritikákat, szerintem tökéletes volt. Minden jól szólt, egyformán, semmi hiányosság nem volt, pedig elég háklis vagyok ilyen téren. Lement a két előzenekar és tudtam, hogy egyáltalán nem akarok ülni!!! Szilvivel kerestünk a lépcső alján egy helyet, ahol már véget ér a szektor és korlát van.
Ez lett a mi "első sorunk".
.....
Bejöttek.
Hangorkán, megint libabőr és ordítás.
A látvány, fantasztikus volt. 35.000 ember mobiltelefonokkal, az egész stadion, mint a csillagos égbolt.
Akkor a legnagyobb élmény a Breathe, Beautiful day, Elevation, Until the end of the world. Bőgés. Unforgettable fire, Vertigo. Őrjöngés, 150-es pulzus. (Until és Vertigo-imádó vagyok)
A One alatt becsuktam a szemem és arra gondoltam, hogy ezt a remekművet élőben hallom. Olyan hihetetlen volt az egész. Komolyan. Bőgés, libabőr.
Sunday Bloody Sunday, Pride, MLK, Walk on. Megint bőgés. Tudom, sokaknak már addigra Aung San Suu Kyi az agyára ment, de nekünk ott nagyon mellbevágó volt.
A végén az Ultavioletnek nagyon örültünk, Szilvinek nagy kedvence! A With or Without you... nem is tudom mit írjak... libabőr.
Hamar vége volt. Abszolút nem éreztem az idő múlását, így visszagondolva, talán fél órának tűnt.
Nagy élmény volt életemben először látni és hallani Őket.
Hazafelé a szállásra gyalog mentünk, nem járt semmi. Több ezer ember hömpölygött mindenhol. Miután hazaértünk azonnal megnéztük a fényképeket és mobiltelefonos videókat, mert már ott elkezdődtek az elvonási tünetek.
Másnap késő délután indult a vonatunk, úgyhogy még délelőtt kicsit körbenéztünk a városban. Elmentünk a Maksimir Parkba, ami százszorosa a városligetnek.
Vicces volt, ahogy ott sétáltunk, látni lehetett a stadionból kilógó színpad tetejét.
Én már akkor mondtam Szilvinek, hogy maradjunk még ma is, meghallgatjuk őket még egyszer!
Hazafelé a vonaton, elkezdtünk poénkodni, hogy milyen jó lenne legalább még egy koncertre elmenni. :) Na de miből, mikor, hova?
A poénkodásból egy év múlva lett egy Bécs.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése